2017. január 9., hétfő

Kedvenc könyvek 2016-ból


Az új év kezdetén a legtöbb könyves blogger kötelességének érzi, hogy összefoglaló(ka)t készítsen a tavalyi könyves élményeiről, és bennem is megfordultak hasonló gondolatok. Sajnos nem sikerült túl sok regényt elolvasnom az elmúlt évben, de legalább elmondhatom, hogy jó nagy részük fantasztikus élményt nyújtott. Nehéz is volt kiválasztanom azt a hetet, ami a leginkább tetszett. 😊 A címekre kattintva elérhetitek a művekről készült ajánlómat, e bejegyzésben pedig néhány mondatot olvashattok arról, miért pont ezeket válogattam a sok kiváló könyv közül. 😊
 

2017. január 6., péntek

Kutak mélyétől a holdig - A holdkórosok eposza könyvajánló


Amit röviden el lehet mondani Ermanno Cavazzoni regényéről, hogy pontosan az, amit állít: a holdkórosok eposza. A jelző itt inkább a pszichés betegségben szenvedőkre vonatkozik. És hát valóban nagy terjedelmű, és még hősök is felbukkannak benne, akik igaz, hogy csak képzelt hőstetteket hajtanak végre, de azokat nagyon körültekintő és szervezett módon teszik. 😊

2017. január 5., csütörtök

A Nagy Fal mögött

A Nagy Fal című filmet nagyon vártam, mert kíváncsi voltam, mi sül ki belőle, hisz nagy részben kínai produkció, ugyanakkor az amerikai stílust is hozza, Matt Damonnal a főszerepben. Azt kell mondjam, hogy a várakozásom nem bizonyult hiábavalónak, mivel a film látványvilága magával ragadó, gyönyörű képekkel és csatajelenetekkel, amelyek nem a megszokottak, hisz akrobatikus harcosokkal díszítettek, már-már zeneinek nevezhető csatadobolással, és monumentális hadsereggel, ahol a páncélok színe sem mindegy.



2017. január 1., vasárnap

Kezdet


Most, hogy elkezdtük az új évet, a tegnapi könyvek végéről szóló bejegyzés után, mi más jöhetne, mint a könyvek kezdésével kapcsolatos poszt. 😊


Itt szintén az én tizenöt kedvencemet olvashatjátok, amelyek már ezzel az egyetlen mondattal megfogtak, és gyakorlatilag leírható velük az egész regény hangulata.

Most is a bejegyzés végére írtam a „megfejtéseket”, így megnézhetitek, mennyit ismertek fel belőlük. Jó szórakozást! 😊
(otletdivak.hu)