2016. október 24., hétfő

VI. Fantasztikus Kéziratok Éjszakája beszámoló


Bevezetés: Igaz, hogy a Fantasztikus Kéziratok Éjszakáját (amit magunk között a blogon csak KÉJ-ként emlegetünk :)) idén hatodik alkalommal rendezték meg, nekem ez volt az első, hogy részt vettem rajta.
A jelentkezést, ami egy regényrészlet vagy egy novella beküldését jelentette, még a nyár folyamán meg kellett ejteni. Onnantól pedig jött az izgulás és a kíváncsiság, hogy az írókból és szerkesztőkből álló zsűri vajon mit fog mondani róla.
Személy szerint egy regényrészlettel vettem részt, ami számomra azért is volt jelentős, mert amikor egy írópalánta új stílusba próbál belevágni, talán még fontosabb a visszajelzés, a tapasztaltak tanácsa, mint egy olyan műfajban, amiben – mondjuk úgy – valamelyest már otthonosan mozog.
A kérdéses nap pedig október 22-én jött el, egy budapesti helyszínen.

Tárgyalás: Az Építészpince egyik különálló termében rendezkedett be a zsűri és a folyamatosan érkező vendégek. A helyszínt talán egy picit túl ridegnek éreztem, de a vélemények értékéből ez semmit nem vont le, illetve abból sem, hogy más írótársakkal is találkozhattunk és megvitathattuk az írós dolgainkat. :) És végre olyanokkal is személyes ismeretség jöhetett létre, akikkel eddig csak közösségi oldalakon találkoztunk vagy írói fórumokon hallottuk már a nevüket (itt integetés Fejes Szonjának és W. J. Lilah-nak :)).
Mivel voltak, akik mégsem tudtak eljönni, váratlanul, elsőként kerültem sorra a zsűrinél, ahova beosztottak.
Itt megemlíteném, hogy három zsűri volt:
1-es: László Zoltán, Moskát Anita, Takács Gábor
2-es: Farkas Balázs, Kleinheincz Csilla, Juhász Viktor
3-as: Kánai András, Kelenik Éva, Markovics Botond
Én a 2-eshez kerültem, ők olvasták a beküldött részletemet.
A véleményt alaposnak találtam, látszott, hogy valóban és figyelmesen elolvasták, nem pedig csak úgy, tessék-lássék módon. A felsorolt hibákat a magam részéről jogosnak éreztem, a tanácsokat megfontolandónak, és sokat segítettek abban, hogy átgondoltabban fussak neki, így jobbá tehessem az írásomat. A tanácsokat nem csak ebben a kéziratban tudom hasznosítani, hanem a későbbiek folyamán is, hisz egy-egy hiba rendszerint nem csak egyszer fordul elő egy író (használjuk most ezt a kifejezést, még ha én nem is tekintem magam még annak :)) stílusában, a Kéziratéjen kapott tanácsok pedig segítenek kiküszöbölni ezeket is.
Ami még jó, hogy ismerősökkel oda-vissza csatlakozhatunk egymás véleményének meghallgatására, ami ugyancsak tanulságos, nem csak az írónak, hanem annak is, aki olvasta az adott írást. Mindenből lehet tanulni. :)

Befejezés: Mivel nem maradtam a végéig, ezért a Fantasztikus Kéziratok Éjszakája nekem Fantasztikus Kéziratok Délutánjaként zárult.
A rendezvény végén a három zsűricsoport kiválasztott egy-egy írót, akiket rangsoroltak, és az első helyezett részt vehet az Írókör jövő évi táborában. Bár a helyezetteket még nem tudom, de gratula nekik így, látatlanban is! :) Illetve mindenkinek gratulálok, mert úgy érzem, még ha van is három „dobogós”, ezzel a rendezvénnyel mindannyian, akik részt vettünk rajta, nyertünk: véleményt, tanácsokat, ismerősöket és egy kellemes délutánt/estét. :)

-Adry-

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése