2016. július 30., szombat

Michael Knapp interjú


Érdekelnek az animációs rajzfilmek elkészítésének kulisszatitkai? E heti interjúnkból minden részlet kiderül a Blue Sky Studios művészeti vezetőjének, Michael Knappnek köszönhetően.


Mint a Blue Sky Studios művészeti vezetője, felelős vagy az animációs rajzfilmek elkészítésének megannyi fázisáért. Melyek a legösszetettebb feladatok?
Számomra a művészeti irányítás legbonyolultabb részét képezi, hogy egy ötletet – amely egy rajzból vagy egy festményből indul ki –, 6-8 különböző részleg (modellezés, anyagok, asset-ek összeállítása, fx, fények, stb.) között felosszam, irányítsam ezeket a részlegeket a saját területükön belül, végül pedig összehozzam őket oly módon, hogy végeredményként az eredeti ötlet valósuljon meg a képernyőn. A művészeti vezetés magában fogjalja a különböző részlegek munkájának megértését, egyeztetést a művészekkel és a technikusokkal, az elvárások tisztázását, valamint annak a pontosítását, hogy mit szeretnénk, hogy biztosan mindenki ugyanabba az irányba haladjon.
A gyártás minden egyes folyamatának megvannak a maga bonyodalmai, de a részlegek közötti kölcsönös függőségeket a legtrükkösebb irányítani.

Mielőtt elkezdődik az aktuális munka, együtt ötleteltek. Hogy működik ez a Blue Sky Studios-nál? Egy kaotikus jelenetet képzeljünk el vagy inkább egy rendezettet? :)
A brainstorming valójában a rendezett káosz definíciója. Nagyon szervezettek vagyunk a témával vagy a történettel kapcsolatban, amiről brainstormingolunk, de ebben a folyamatban az ötletek gyorsan és hevesen jönnek, és gyakran egészen más irányt vesznek. Időnként ezek az irányok csupán szórakoztató időtöltések, de gyakran új és váratlan ötleteket eredményeznek, amikre építhetünk. A brainstorming végén újra átfutjuk a javaslatokat, kigyomláljuk, amik kevésbé lényegesek, majd leszűkítjük a listát a legígéretesebbekre. Végeredményben ezeken a megbeszéléseken elfogadható egy bizonyos mértékű káosz, mert tudjuk, hogy amint az ötleteket elfogadtuk, onnantól kezdve sokkal könnyebb a művészeinknek a célra fókuszálniuk a tervezésben és a történet felépítésében.

“Harc Moonhavenért” a "Zöld urai" című filmből (Blue Sky Studios/Fox) - digitális

Mi a nagyobb kihívás: egy teljesen új karakter megalkotni vagy egy már meglévőt folytatni? Ha vannak eredeti illusztrációk (például egy már kiadott könyv esetében), azok befolyásolnak, amikor terveket készítetek egy animációhoz?

A maga nemében minden karakter kihívás, de olyankor, amikor a nézők már ismernek egy adott szereplőt egy könyvből vagy máshonnan, akkor nagy nyomás nehezedik ránk, hogy megfeleljünk az elvárásaiknak, sőt, túlszárnyaljuk azokat. A legutolsó, amit szeretnénk, hogy a közönség már a film elején csalódjon, mert nem elégedettek azzal, ahogy megformáltunk egy szereplőt, akihez már kötődnek. Úgyhogy a Blue Sky-nál bármikor, amikor hozott anyagból dolgozunk, nagy figyelmet fordítunk arra, hogy hűek maradjunk a korábban létrehozott művészeti alkotáshoz, legyen ez a ,,Horton”, a ,,Snoopy és Charlie Brown – A Peanuts film” vagy valami más.
Amikor egy teljesen új karaktert hozunk létre, annak megvan az az előnye, hogy azt újonnan bemutathatjuk a nézőknek, elvárások nélkül. Habár ennek a szereplőnek a megtervezése és kivitelezése nem feltétlenül egyszerű, de ilyenkor nincs akkora nyomás rajtunk, mint egyébként.

Van hasonlóság közted és bármelyik karakter között, akit terveztél? Az animátorok mennyire teszik bele a személyiségüket egy adott projektbe/szereplőbe? :)
Úgy gondolom, lehetetlenség így vagy úgy NEM beletenni magad egy karakterbe. A szereplők tervezése és az animáció megkívánja, hogy vagy saját élményekből rajzolj, vagy embereket, állatokat figyelj meg, értelmezd őket, és eközben beilleszd a saját nézőpontodat is.
Az „Out of Picture” Vol. 1-ből a „Newsbreak” c. rövid történetem főszereplője a legközelebbi karikatúrám saját magamról, vagy legalábbis ahogy akkoriban láttam magamat.

“Communicating Diversity” ("Sokszínű kommunikáció") a Diversity, Inc Magazinnak - digitális

Hány lépésből áll egy animációs karakter megrajzolása (mozgások, arcmimikák, stb.)?
Ez valójában a szereplőtől és a projektől függ, attól, hogy fő- vagy mellékszereplő, mi a történetben betöltött szerepe… Gyakran több tucat vázlatot készítünk el, mire meglesz az a karakter, amit szeretnénk. Utána vázlatokat készítünk az arckifejezésekhez, mozgásjelenetekhez, az arc, a test, a kéz részleteihez, az öltözékek variációihoz, a hajhoz és a színekhez. Végeredményben ahhoz, hogy megkapjuk a főszereplő végleges külsejét, nagyon sok vázlat készül, valamint jó néhány festmény, hogy meglegyenek azok a részletek, amiket majd a végleges animált karakterhez felhasználunk.

Amikor animációs filmet készítetek, a rajzok hány százaléka készül ceruzával és hány százaléka digitális táblával vagy számítógéppel?
Az alkotásaink körülbelül 80 százaléka digitálisan készül, mert ezeket a munkákat egyszerűbb kialakítani és változtatni rajtuk. A legtöbb tervezőnk a vázlatolást ceruzával kezdi, majd beszkenneli a munkáját és digitálisan folytatja. Én személy szerint oda-vissza csinálom. Jobban szeretek ceruzával rajzolni, de színezni ma már kizárólag digitálisan szoktam.

“Madárverseny” a "Zöld urai" című filmből (Blue Sky Studios/Fox) - digitális

Mennyi ideig tart elkészíteni egy teljes filmet az első ceruzavonásoktól a végső simításokig ? Sokat kell túlórázni vagy akad azért szabadidőtök? (Van csocsó asztal az irodában?  :) )
Egy átlagos film körülbelül három év alatt készül el. A leggyorsabb, amit valaha is készítettünk, a „Jégkorszak: Az olvadás” volt, ott az egész folyamat alig több, mint egy évet vett igénybe. ,,A zöld urai” volt az egyik leghosszabb projektünk, amibe 7-8 évnyi munkát fektettünk, de a filmvásznon az utolsó 3,5 év munkája volt látható. De természetesen hatással volt ránk az azt megelőző 4 év koncepciója és kutatása.
Amikor még set és karakter tervező voltam, tudtam néha-néha időt szakítani pingpong szünetekre, de amióta művészeti vezető vagyok, ez nem igazán jellemző. Elég kevés a szabadidőm. Ha szükséges, belefektetek plusz órákat a munkába, de amennyire csak lehet, megpróbálok ügyelni arra, hogy minél több időm legyen a magánéletemre, különösen, amióta gyerekeim megszülettek.

Azt mondtad, hogy egy film teljes elkészítése általában 3 évig tart. Ez alatt az idő alatt a számítógépek egyre jobbak és jobbak lehetnek, ami lehetővé teszi újabb animációs technikák és vizuális szabványok létrehozását. Ilyen esetben áttértek az új technikákra vagy megtartjátok az eredetit a film elkészítésének végéig?
Általában zavaró, ha leváltjuk az eszközeinket a projekt kellős közepén. Ezek a fajta fejlesztések jellemzően a filmkészítések közötti időszakban történnek, hogy bőven hagyjunk magunknak időt az új eszközök/számítógépek tesztelésére, hogy biztosítsuk, hogy minden kompatibilis legyen. Ez soha nem olyan egyszerű, mint amikor vásárolunk egy újabb, gyorsabb gépet.

Kép a “Newsbreak” c. rövid történethez az "Out of Picture, Volume 1" c. képregény antológiából -digitális

Szereted azokat az ötleteket, amik látszólag megvalósíthatatlannak tűnnek a képernyőn (animációként)? Voltak már ilyen kihívásaid?
A legtöbb film, amit készítünk, elég ilyesztő feladatnak tűnik az elején, de amikor összehozzuk a csapatot és elkezdünk azon gondolkozni, hogyan bírkózzunk meg a kihívásokkal, mindig megtaláljuk a kiutat. Őszintén szólva, én mindig úgy közelítek meg minden egyes filmet, hogy arra fókuszálok, mire van szüksége a történetnek ahhoz, hogy filmvászonra kerülhessen, és nem arra, hogy mi tűnik lehetetlennek, vagy mi nagyon királynak. Az animáció annyira rugalmas közeg, hogy soha nem aggódom a „lehetetlennek” tűnő ötletek miatt, inkább arra összpontosítok, hogy mely részek lehetnek bonyolultak vagy egyszerűek, hogy így könnyebben meg tudjuk tervezni a projektet. Ezért vagyok nagyon szerencsés, mert sok nagyszerű művésszel és technikussal dolgohatok együtt. Van, ami lehetetlennek tűnhet az elején, de az soha nem marad úgy.

Van olyan project, amit mindig is szerettél volna megvalósítani, de még nem volt rá lehetőséged?
Nincs konkrét álom projektem. Az érdeklődésem nagyon sokrétű, szeretem a kihívásokat a munkámban. Habár ezt kimondva, szeretnék egyszer egy valódi sci-fi projekten dolgozni.

A karriered kezdetén nagy hatással volt rád a Disney. Mit kedvelsz a Disney filmekben és mi az, amit a Blue Sky másképp csinál?
A Blue Sky mindig is megpróbált kifejleszteni egy nagyon határozott stílust minden egyes projekthez. Nincs egy meghatározott ,,márka”, amihez mindig visszatérnénk vagy amihez ragaszkodnánk. Minden alkotásnak megvan a maga sajátos hangvétele vagy története. A Blue Sky-nak mély gyökerei vannak az illusztrációs világban. Sok művészünk inkább illusztrátori, mint animációs háttérrel rendelkezik. Ez tényleg benne van a génjeinkben.

“Rodney megérkezik Robot City-be” a "Robotok" című filmből (Blue Sky Studios/Fox) - digitális

Most fejeztétek be az új „Jégkorszak” mozit, „A nagy bumm”-ot. Mi változott az előző „Jégkorszak” filmekhez képest (technikailag vagy bármi másban)?  Éreztél nyomást, hogy az előző „Jégkorszak” filmeknél jobbat kellene csinálnotok?
Természetesen mindig arra vágyunk, hogy jobb filmet készítsünk, mint előtte, és a technikai fejlesztések minden bizonnyal segítenek ebben. De az egyik fő problémám az ilyen jellegű sorozatokkal, hogy nem szeretném, ha a közönség úgy érezné, már látta ezt a filmet. Így nagyon sok időt fordítunk arra, hogy a „Jégkorszak” franchise minden egyes fejezetéhez valami újat és egyedit találjunk. „A nagy bumm” esetében ezek a kozmikus elemek, amik újak a szériában. A sok szín és dijázn olyan szórakoztató lehetőségeket nyitottak meg számunkra, mint például az űrhajó, az óriás meteor és Geotópia kristályvilága.

Elolvasod a filmjeitek kritikáit? Hallgatsz a gyerekek véleményére?
Valószínűleg több kritikát olvasok, mint kellene. A kritikusok elég ritkán vélekednek úgy, mint a nézők soraiban ülő gyerekek, legyen az akár jó, akár rossz. De szeretem a gyerekek visszajelzéseit. Ők brutálisan őszinték, és soha nem tudhatod, hogy mire mozdulnak rá. Az is mindig érdekes, hogy mennyit fogadnak be egy filmből. A gyerekek nagyon okosak.


Ki a kedvenced a Jégkorszakból? Mely karaktereket rajzoltad/tervezted? Melyik volt a legbonyolultabb?
Minden „Jégkorszak” szereplőt a nagyszerű Peter de Sève tervezett. Részese voltam „A dínók hajnala” és „A nagy bumm” számos karakterének kivitelezésében, de mindig az a célom, hogy megőrizzem az ő nagyszerű terveinek szellemét.
Személy szerint nekem Diegot a legnehezebb lerajzolnom. Leginkább azért, mert Pete rajzai Diegoról annyira gyönyörűek és dinamikusak, Diego anatómiája és geometriája pedig annyira specifikus, így nagyon könnyű elvéteni az arányokat, hogy úgy mondjam.

Motkány mindig valamilyen jelentős változást idéz elő a világban. A Te művészeti projektjeidnek is van hasonló hatásuk? :)
Remélem, nem! Máskülönben mindenki fáklyákkal és vasvillákkal felszerelkezve jönne, hogy elvegye a ceruzáimat, a festékeimet és a számítógépemet! Hozott Motkány bármelyik cselekedete is jót bárkinek?
A művészeti munkáim lehetőséget adnak arra, hogy különböző utakat próbáljak ki, mivel a napi munkám ismétlődések sorozata. Ezek a projektek néha megtalálják a maguk közönségét, de inkább a személyes feljődésemet szolgálják.

Hasonlítasz Motkányra bármi módon? Vagy inkább Mannyre, Sidre, Diegora vagy valaki másra?
Szeretném hinni, hogy van bennem Motkány állhatatosságából, Sid optimizmusából, valamint Diego ösztöneiből és szellemességéből. De valószínűleg több morcos Manny napom van, mint amennyit hajlandó vagyok beismerni.

Motkány mindig ugyanazt a makkot cipeli?
Igen. Valószínűleg az egy egyetlen, amit talált. Talán ezért annyira a megszállotja?

“Öregember” vázlatfüzet rajz - grafit

Illusztrátor is vagy. Melyiket kedveled jobban: animációkat készíteni vagy illusztrálni?
Jó néhány évig szabadúszó illusztrátorként dolgoztam, mielőtt csatlakoztam volna a Blue Sky-hoz, és még azután is folytattam egy ideig. Végül abbahagytam, amikor művészeti vezető lettem, illetve megszülettek a gyerekeim. Egyszerűen nem volt időm mindenre. De be kell, hogy valljam, annyira nem is hiányzik. Az illusztrálás vizuális történetmesélés, általában egyetlen képre leszűkítve. Amikor viszont animációhoz készítünk rajzokat, akkor meg van arra a lehetőség, hogy több képen keresztül kövessük a történetet, és a mese világát részletesebben megismerjük, mint amennyire egy tipikus illusztráció engedné. Művészként jó szórakozás lemászni ebbe a nyúlüregbe és megtalálni a legjobb utakat, amellyel az adott történetet vizuálisan étetre kelthetjük. Plusz egy csomó nagyszerű művésszel dolgozhatok együtt, akik folyamatosan inspirálnak. Az illusztrálás inkább magányos tevékenység.

Ha lenne időd arra, hogy illusztrátorként is dolgozz, milyen történetekhez készítenél szívesen rajzokat?
Szeretnék illusztrálni nem csak kicsiknek, de nagyobbaknak írt történeteket, sőt, YA könyveket is. Mindig is a fantasztikum vagy a konceptualizmus irányába vonzódtam. Szeretem az abszurd humort. Kedvelem azokat a történeteket, amik megmozgatják a képzeletünket, megérintik a szívet és egy jobb jövő reményét keltik.


Szereted a zenét. Még egy bandának, a ,,Sunday Driver”-nek is a tagja voltál, albumotok, a ,,Start” pedig ingyen letölthető. Mi az, amit megkapsz a zenétől és a dalírástól, de az animációtól/illusztrálástól nem? Te tervezted a csapat posztereit? Hiányzik a zenélés?
Nahát, ez tényleg régi. Ez csak egy szórólap, amit terveztem. Még a ’90-es években ragasztottuk ki Pittsburghben telefonpóznákra és lemezboltok, kávézók hirdetőtábláira. Szörnyen hiányzik a zenélés. Körülbelül 10 évvel ezelőtt játszottam utoljára bandában. Szerencsés voltam, hogy az évek során számos hihetetlenül tehetséges zenésszel dolgozhattam együtt. Sokat tanultam a brainstormingról és az együttműködésről. Amikor egy együttes dalokat ír, eljön az a varázslatos pillanat, amikor a tagok ötleteit összegyúrod és ez egy olyan végeredményt ad, amit korábban el sem tudtál képzelni. Imádom ezt a fajta felfedezést, és ez abban a pillanatban nagyon ott van! Valamennyire megkapom ugyanezt a csapattól, amikor a filmjeinken dolgozunk, de ez hetekig, hónapokig tart, míg itt percekről beszélhetünk. Van egy azonnali visszajelzés, egy összekapcsolódás a közönséggel, amikor élőben zenélünk. Ez az, amit nem kapsz meg a stúdióbeli munkától.

Mi a legkedvesebb munkád eddig? Mik a terveid a “Jégkorszak: A nagy bumm” befejezése után?
Minden munka annyira különböző, nehéz összehasonlítani őket. Talán nem pont a kedvenc munkám, de a „Robotok” mindig is különleges helyet fog elfoglalni az életemben, mivel ez az első film, amin dolgoztam. Egy kicsit olyan volt, mintha visszakerültem volna egy művészeti iskolába (mivel elég sokat kellett tanulnom), és ez egy elég nagy lökést adott a karrieremnek. A „Robotok” készítése alatt ismertem meg nagyon sok közeli barátomat és olyan embereket, akik a legnagyobb hatással voltak rám. Plusz ez egy nagyszerű lehetőség volt arra, hogy kitaláljunk egy új világot és annak lakosait. Ez teljesen elkényeztetett. Az ilyen típusú munkák elég ritkák, és nekem pont ilyen volt a legelső. Továbbá olyan sokáig is tartott, hasonlóan a főiskolás éveimhez, hogy a „Robotok”-at életem egyik aranykorszakaként tartom számon.

Van olyan ismertetőjeled, ami alapján fel lehet ismerni a munkáidat? Vannak kakukktojások a rajzaid között? :)
Ha van is, nem szándékos. Ha már elég rajzomat láttad, meg tudod mondani, hogy melyik az enyém és melyik nem, de a munkám része, hogy kaméleonként a film stílusához igazodjak, így z én stílusom is projektről projektre változhat.
Bár lenne időm kakukktojásokat betenni a rajzaim közé, de örülök, ha sikerül időben befejeznem őket, nem hogy még trükközni is próbáljak!  

Hány vázlatfüzeted van? Megkaphatjuk az egyiket? :)
Van egy fiókom füzetek tucatjaival, amiket az évek során rajzoltam tele. Egyszer jó lenne kiadni egy válogatást ezekből. Nagyszerű lenne. Soha nem voltam rendszerezett, ha vázlatkészítésről és rajzolgatásról van szó. A füzeteim szórványosak és általában egyszerre többet is használok. Manapság pedig nagyon sok digitális vázlatot is készítek. Nem hinném, hogy bármelyik füzetemtől megválnék a közeljövőben. ;)


A képek Michael Knapp munkái. Michael rajza az OAF-nek megtekinthető ezen az oldalon: https://www.instagram.com/p/BISszEADt6U/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése