2016. április 8., péntek

Az első évforduló

Valamivel több mint egy évvel ezelőtt Ferenczi Szilvi felvetette, hogy interjúkat kellene készítenem, ám ehhez semmi kedvem nem volt. Aztán felajánlotta, hogy besegít, így belementem. Elkészítettük életünk első interjúját Kae Westaval, amit azóta további 22 követett.  Annyira belejöttünk, hogy végül az év elején külön blogot is indítottunk ennek a projektnek (éppen azt olvashod ☺)
Ekkorra már kibővültünk: Petőházi Emese is csatlakozott hozzánk, hogy fantasztikus fényképeivel feldobja az oldalt és blogunk dizájnját is. ☺ Nemrégiben pedig Dér Adrienn is bekerült a csapatba, aki számos interjú megszervezéséért felelős.
Ma, első interjúnk kikerülésének évfordulóján egy kis összegzést olvashattok arról, mit is csináltunk az elmúlt egy évben.

Ahogy írtam, 23 interjú van mögöttünk. Az alanyaink között akadtak írók, illusztrátorok, egy költő, egy projection mapping cég igazgatója, egy filmes berendező, egy gasztroblogger, sőt  még egy nyomozó is.

Az első interjúnkat tehát a fantasy író Kae Westával készítettük, és az akkor aktuális könyvéről, „A démon és a papnőről” ajánlót is írtam. Szintén fantasy kategória, ám a fiatalabb korosztálynak szóló irodalom elsőkönyves írójával, Bessenyei Gáborral is beszélgettünk. Demi Kirschner misztikus-romantikus ifjúsági regényével, szintén elsőkönyvesként debütált tavaly. Az „Öld meg Jana Robinst!” című kötetéről szintén olvashattatok egy kritikát.


Szilvi és én is megismerkedtünk egy-egy LMBT könyvvel, ezek pedig a „Fogadj el!” és a „Túl szép”. Mindkettő írója Rácz-Stefán Tibor, akivel az elmúlt egy év alatt két interjút is lebonyolítottunk.

Igazán büszkék voltunk, amikor – Dér Adriennek köszönhetően  – egy külföldi íróval is sikerült egy mini-interjút elkészítenünk. Egy igazán fantasztikus regény, „A marsi” írójáról, Andy Weirről van szó. A témán felbuzdulva a regényből készült film egyik berendezőjével, Horváth Zoltánnal is beszélgettünk.

Másik külföldi „szerzeményünk” a krimiírás nagymestere, Lawrence Block volt.  Szintén krimivel jelent meg Felkai Ádám, és a „Para körútról” ajánlót is írtunk. Ennek kapcsán pedig egy igazi nyomozót is kikérdeztünk. 


A „Bizánc” című történelmi regény írójával, Pusztai Andreával is beszélgettünk. majd sikerült kérdéseket feltennünk Gideon Greif  történésznek, a ,,Könnyek nélkül sírtunk” c. könyv szerzőjének. Ez a könyv lett – többek között – a ,,Saul fia” c. film egyik alappillére.

Meseírók is felbukkantak az interjúalanyaink között: Palásthy Ágnes és Bodor Attila. Utóbbi meséjét Szimonidész Kovács Hajnalka illusztrálta. Egy másik illusztrátor, Ráduly Csaba is válaszolt a kérdéseinkre, aki, többek között, „A pormanó felbukkan” című mesekönyv rajzaiért felelős.

Craz főként novelláiról ismert, illetve most már a „Kalandok és kalandozók” című antológia szerkesztéséről is. Szaszkó Gabriella blogger és író a Bizzarium oldal szerkesztője, mely novellapályázatokat is hirdet. A nyertes műveket rendszeresen egy ingyenes letölthető kiadványba gyűjtik. Ezek egyikéről szintén olvashattok egy ismertetőt. Itt említem meg A. G. Hawkot, akinek megjelent „Időtlenségbe zárva” című novelláskötete, amelyről szintén írtunk egy ajánlót. Ebben megfér egymás mellett a fantasy, sci-fi és misztikus írás is. Ezekben a műfajokban alkot Bakti Viktor is, akinek műveit az interneten és különböző kiadványokban találhatjuk meg.


Egy fiatal és tehetséges költővel, Bíró Krisztinával is interjúztunk, akinek első kötete „Morajló tenger” címmel jelent meg.

A fantasztikus látványvilágot létrehozó Maxin10sity kreatív igazgatójával készült interjú számunkra nagyon izgalmasnak bizonyult.  Nemrégiben pedig egy szintén csodálatos látványvilágot életre keltő – bár egészen más műfajban alkotó  – népszerű gasztrobloggert, Libor Máriát, azaz Limarát is kifaggattuk.

Szóval, róluk olvashattatok nálunk az elmúlt egy évben. Reméljük, Nektek is legalább annyira tetszettek ezek, mint amilyen örömet okozott nekünk az elkészítésük.  Természetesen a továbbiakban is számíthattok interjúkra és könyvajánlókra – egyenesen a fiókból. 


–S.Melinda–

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése