Kérdeztünk: Ráduly Csaba

2014-ben egy meseíró pályázat Facebook oldalát bömgésztem, amikor Ráduly Csaba illusztrációiba botlottam. Rögtön beletettem egy képzeletbeli ,,szeretném, ha egyszer nekem illusztrálna” fiókba, majd nem foglalkoztam vele többet. A pormanó éppen megjelenésre várt, és a kiadó egyik illusztrátora készítette volna a rajzokat. A könyv viszont nem jelent meg 2014. decemberében, hanem egy évet csúszott.

Minden rosszban van valami jó – tartja a mondás. A pormanó kiadása az egyik legjobb bizonyíték erre: igaz, egy évvel később jelent meg a könyv, de nem más illusztrálta, mint az a Ráduly Csaba, akire egy évvel ezelőtt bukkantam. Akik látták már a könyvet, egyetértenek: megérte várni rá. Remélem, ő is így gondolja a rengeteg éjszakázás után. ☺

Most Csabával készítettünk egy interjút, amelyből kiderül, hogy fér meg a mindennapjaiban az illusztrálás, a webdesign, a díszlettervezés, a zeneszerzés és a jazz.

Dekoratőr, számítógépes grafikus, kiadványszerkesztő, illusztrátor, zeneszerző, bárzongorista… Mindezekkel foglalkozol, de van-e olyan közülük, amelyiket igazi szakmádnak, hivatásodnak tekintesz?

Jó kérdés. Nehéz rá egyértelmű választ adnom. Azon szerencsések közé tartozom, akik azzal foglalkozhatnak, ami a hobbijuk.

Végzettségem szerint dekoratőr és kirakatrendező vagyok. Az iskola elvégzése óta kisebb megszakításokkal, de ebben a szakmában dolgoztam. 15 évvel ezelőtt még belekóstolhattam a dekorációs műhelyek mára már régimódinak nevezhető szépségeibe, gondolok itt a kézzel vágott feliratokra, azokra az időkre, amikor egy cégtábla elkészítése még igen nagy feladat volt. Azóta teljesen megváltozott a szakma, felváltották az ollót a vágógépek, a számítógépes tervezés felgyorsította a munkafolyamatokat. Viszont ezt nem bántam.  Ma egy dekoratőr feladatai közt már mindennapos a kiadványszerkesztés, az arculattervezés és ezek igen közel állnak a szívemhez. De ahogy a kérdésből már kiderült, nem elégít ki teljesen ez a fajta munka.

Az életem része volt mindig a zene, a zongorázás. Sokáig csak a magam szórakoztatására játszottam, tanultam. Viszont valahogy megtaláltak azok a lehetőségek, amiket kár lett volna nem kihasználni.

Persze mindezek mellett folyamatosan munkálkodtam, készültem arra, hogy illusztrátor lehessek. Régóta nagy vágyam volt mesekönyveket illusztrálni, és most beérni látszik a befektetett munka, a tanulás. Ez most egyre inkább előtérbe kerül az életemben.

Ebben az évben több meséhez készítettél illusztrációkat, többek között Csukás István ,,Mirr-Murr, a kandúr” című történetéhez is. Milyen érzés volt az ő kötetét elkészíteni?

Minden elkészült és készülőben lévő mesekönyvre ugyanolyan büszke vagyok, köztük a Mirr-Murr kalandjaira is. Persze most hazudtam. Melyik illusztrátor ne érezné különleges megtiszteltetésnek ezt a feladatot. Féltem, mikor megkérdezte a kiadó, hogy vállalom-e, de nem gondolkodtam sokat. Nagyon nehéz volt eljutni az első véglegesnek tekinthető rajzig. Az ember fejében él még a kép a cicáról, a csacsiról, a fakult színekről és a bábok esetlen mozgásáról. Ezt nem könnyű nem figyelembe venni. És persze az egyetlen instrukció, amit kaptam, az volt, hogy maradjon meg a hangulata az egész mesének, viszont öltöztessem új köntösbe a Kiscsacsi kalandjait. Sok terv került a szemeteskosárba. Gondot okozott megtalálni azt a színvilágot, azt a stílust, amivel hű maradhattam az eredeti mesefigurákhoz úgy, hogy közben a Mirr-Murr kitűnjön a sok színes mesekönyv közül a polcokon. De látva a kész könyvet, azt hiszem, sikerült. Remélem, egyszer személyesen is találkozhatom Csukás Istvánnal, nagyon kíváncsi lennék, mit gondol az új kiadásról.

Volt olyan illusztráció a munkáid során, amelynek a megrajzolása kihívást jelentett?

Minden mesekönyv kihívás. E nélkül nem is élvezném. A mesevilágban végtelen a lehetőség, és pont ez nehezíti meg annyira az alkotás folyamatát. Nem létező lényeket formálni, sosem volt hálószobákat bútorozni nagyon izgalmas dolog.

Legutóbb egy olyan figura okozott fejtörést, aki egy gonosz, kövér kis manó. Olyasvalakit, akitől félnek a gyerekek, egy 7 éves korosztálynak szóló könyvbe nem lehet rajzolni. Valamennyire szerethetőnek kell maradnia. Ezt például nehéz ábrázolni. A legkisebb tollvonás elég, hogy egy karakter jó, vagy rossz legyen. De már megcsíptem...

Milyen technikákat alkalmazol az illusztrációk elkészítésénél?

Kezdetben kizárólag kézzel rajzolt illusztrációkat készítettem. De mindig gondot jelentett, hogy hiába készül el a vázlat (amit persze a kiadóval jóvá is kell hagyatni), a kidolgozás alatt születnek a legjobb ötleteim. Ezzel ugyan jól megnehezítem a kiadóvezetők dolgát, hiszen a végleges könyv a munka végéhez közeledve néha már köszönőviszonyban sincs az elfogadott karakterekkel, vázlatokkal. Ez a kézi rajznál igazi kínszenvedés volt, hiszen gyakran újra kellett kezdeni az elejétől mindent. Ez nem volt járható út számomra. Így új utakat kezdtem keresni.

Kihasználva a technika adta lehetőségeket, ma már digitálisan készítem a rajzokat. Ez annyit jelent, hogy van egy monitorom a számítógépre csatlakoztatva, amire egy speciális tollal rajzolhatok. Technikailag nem különbözik attól, mint ahogyan a papírra rajzol az ember, csak itt a rajz egyből a gépbe kerül. Az előnye az, hogy át tudok rajzolni bármit, amit később javítani szeretnék, cserélhetek szereplőket, háttereket. Ha előrelátó az ember, és külön rétegekre (úgynevezett Layer-ekre) rajzol mindent, ha baj van, könnyebben megoldhatja azt. Élénkebb színeket, aprólékosabb részleteket tudok kivitelezni. Nem is beszélve arról, hogy az embernek szinte minden művészi eszköze megadatik ezáltal. Rajzolhatok ceruzával, szénnel, festhetek olajjal, és sorolhatnám. A mai grafikai programok lehetőséget adnak az alkotónak a legnagyobb szabadságra. Azt azért fontosnak tartom kiemelni, hogy mindez semmit nem ér, ha az illusztrátor nem képes ezeket a dolgokat a valóságban kézzel is megvalósítani. A számítógép csak időt takarít meg, de nem rajzol helyettem.

Mit szeretsz jobban: ha szabad kezet kapsz vagy ha az író és a kiadó támpontokat ad az illusztráláshoz?

Szeretném azt mondani, hogy a teljes szabadságnál nincs jobb. De még sokat kell tanulnom ahhoz, hogy ezt kijelenthessem. Be kell ismernem, hogy nem értek mindenhez. Vannak elképzeléseim, ötleteim, de ezek nem mindig jók. Elfogadom azokat a tanácsokat, amiket a megfelelő embertől kapok Az írónak biztosan van egy kép a fejében a mesevilágáról, hiszen ő teremtette. Szeretem, ha ezt megosztja velem, mert ez szerintem fontos. Persze a kiadóvezető általában az a személy, aki látja azokat a dolgokat, amiktől sikeres lehet egy könyv. Tudja, ki a célközönség, tudja az aktuális trendeket, amiktől persze minden illusztrátor szeretne elrugaszkodni, de ki kell mondani, hogy ez üzlet. Hiába gondolom sokszor, hogy az én ötleteim jobbak, amíg pénzről és nem öncélú művészetről van szó, szeretem, ha támpontokat kapok.

A digitális rajzokon, a vektorgrafikán át többféle technikát is alkalmazol. Melyek állnak igazán

közel hozzád?

Tanulmányaim során sokféle technikát megismerhettem. Jó tanáraim voltak, akik mindig próbáltak kimozdítani a komfortzónámból. Ezt akkoriban még nem értékeltem, de ma már nagy hasznát veszem annak a tudásnak, amit kaptam.

Mindig a grafika, a ceruzarajz állt a legközelebb hozzám. Imádtam tanulmányrajzokat készíteni. A színeket nagyon sokáig nem szerettem használni, festeni, pasztellt használni szinte kínszenvedés volt. Ha csak pusztán az alkotásról van szó, arról, hogy a saját örömömre rajzoljak valamit, a mai napig a grafitceruzáimhoz nyúlok. Azt persze most illúziórombolónak tartanám, ha elmondanám, mikor is volt utoljára a kezemben "csak úgy" ceruza...

Viszont a munkáim során nagyon sok olyan feladattal kellett szembesülnöm, amik ráébresztettek, hogy sokoldalúnak kell lennem, másként nagyon beszűkülnek a lehetőségeim. Gondolok itt a vektorgrafikára, a digitális rajzolásra. Van, hogy mesekönyv illusztrációként vektoros látványvilágot szeretnének látni a megrendelők. Ez az a technika – ha leegyszerűsíthetem ennyire – amit a mai divatos reklámfilm animációkban és tömeggyártásban készült rajzfilmekben láthatunk. De korántsem egyszerű a dolog megvalósítása, már ha szépet szeretnénk kihozni belőle. Egész más gondolkodásmódot követel az alkotótól.

A szobrászkodásba is belekóstoltál, ám ez végül félbemaradt. Mit gondolsz, később újra nekivágsz?

Ez van, ha az ember mindent szeretne egyszerre. Annyi minden érdekelt fiatalként. Szerettem volna szobrász restaurátor is lenni. Már felnőtt koromban ismerkedtem meg egy helyi szobrászművésszel, és megkértem, hogy tanítson. De rájöttem, hogy már nem szakadhatok ennél többfelé, így ez megmaradt egy szép emléknek. Feleségem azóta is átkoz, mert az egyik elkészült mellszobor kint őrködik az erkélyen, és mi tagadás, elég ijesztő sötétedés után.

Fontos szerepet tölt be életedben a zene, zongorista vagy. Egy időben Németh Annával léptél fel. Melyek a kedvenc zenei irányzataid? Kiknek a dalait játszod szívesen?

Ahogy a beszélgetésünk elején említettem, fontos számomra a zene. Talán érdekes és tanulságos a történet, miszerint 6 éves koromban egy baleset következtében lebénult a bal kezem. Egy bonyolult műtét és hosszú kezelés után azzal engedtek el, hogy ez sajnos végigkíséri majd az életemet, nem fogom tudni használni a kezemet. Annyi tanácsot azért kaptam, hogy próbáljam minél többet mozgásra bírni az ujjaimat. Nagypapám harmonikája addig is piszkálta a fantáziámat, és elkezdtem pötyögni rajta. Aztán kaptam egy kis szintetizátort édesanyámtól. Így kezdődött.

Most, mint zongorista, sok helyen fordulok meg. Játszottam pár évig a Parádsasvári Kastély Szálló bárzongoristájaként, amire nagyon büszke vagyok. Emellett a helyi kávézókban, elegánsabb pubokban is játszottam. Az utóbbi időben Németh Annával van szerencsém együtt zenélni. Ő színésznő a Zenthe Ferenc Színházban, és nem mellesleg egy különleges tehetséggel megáldott énekesnő is.

A bal kezem sajnos azóta is erősen kihívásokkal küzd, de a billentyűkön valahogy jól érzi magát. Nem tudom megmagyarázni, de örülök neki.

A jazz áll a szívemhez a legközelebb. Oscar Peterson az örök példakép. De bárzongoristaként szinte mindent kell játszanom a régi sanzonoktól az operetteken át a könnyűzenéig. Megnyugtató dolog látni, hogy bár lassan eltűnik ez a szakma, azért nagyon sokat, köztük fiatalok is, élvezettel hallgatják ezt a fajta zenét.

Szeretsz improvizálni?

Igen. A bárzongorista műfaj – ahogyan az illusztrálás is – erre épül. Egy végtelen improvizáció. Nincs kész repertoár, nincsenek begyakorolt számok. Vannak emlékeim dalokról, dallamfoszlányok, ritmusok, és ezeket fűzöm egymásba néha szinte követhetetlen módon. Sokszor a dal játszása közben tudatosul bennem, hogy az adott számot sosem játszottam még. Éppen csak odaillett. A hallás utáni játéknak megvannak az előnyei. Kottát sosem tanultam meg olvasni.

Persze, ha kísérni kell az énekest, akkor  ragaszkodnom kell valamihez, de ha a partner kellően profi, ahogy például Anna, akkor élőben, közönség előtt tudunk rögtönözni. Ezt a közönség nagyon szokta szeretni.

A salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház állandó zenei kísérője vagy, zongorakíséretet biztosítasz a ,,Min nevet az ember?” című kabaré előadáshoz. Hogy jött ez a  lehetőség?

A Zenthe Ferenc Színház Magyarország talán legfiatalabb színháza. Részese lehettem a megalakulásának, és szinte a kezdetektől a társulat arculattervezője, grafikusa vagyok. Plakátokat, műsorfüzeteket, díszleteket tervezek. Az évek alatt persze kiderült a zenéhez fűződő viszonyom, így először egy mesedarabhoz, a ,,Brémai muzsikusokhoz” kértek fel zeneszerzőnek. Az a darab – több itt készült zenés mesejátékkal együtt – azóta is nagy sikerrel járja az ország színházait. A ,,Min nevet az ember?” című kabaré egész más kihívás volt. Ez egy klasszikus régimódi kabaré, ismert és kevésbé ismert tréfákkal, jelenetekkel és persze sok dallal. Itt jött az ötlet a színház részéről, hogy a színészek élő zongorakísérettel énekeljenek. Ez az előadás is jó pár városban megfordult már az országban. Legközelebb talán Tiszakécskén és Esztergomban láthatja a közönség.

Mennyiben  más ez a feladat, mint bárzongoristaként játszani?

Más, hiszen a korábban említett improvizálásnak, ami annyira jellemzi a játékomat, itt nincs helye. A színészek nagyrészt nem képzett énekesek, így szükségük van arra a biztonságra, hogy mindent úgy zongorázzak, ahogyan gyakoroltuk. Emellett élvezem a színházi közeget. Jó belelátni így kívülállóként. És sok híres színésszel is jó ismeretséget kötöttem az évek alatt.

Ugyanebben a színházban több darab díszlettervezőjeként és zeneszerzőjeként is közreműködsz. Schwajda György ,,Nincs többé iskola” című mesejátékának premierje 2016. január 14-én volt. Hogyan kezdesz neki egy ilyen feladatnak? Milyen kihívásokkal nézel szembe, amikor egy mesedarab díszletét vagy zenéjét tervezed meg?

Nagyon hasonló az egész folyamat egy mesekönyv illusztrálásához. A forgatókönyv elolvasása és a rendezővel történt beszélgetés után jön a magányos alkotói folyamat. Szinte ugyanazt az utat járom végig, amit az illusztrálások folyamán. Vegyük a zeneszerzést. Vázlatokat adok le, igazítok rajtuk a színészek képességei alapján. Sok dal nagyon jól hangzik magában, és a színpadon kiderül, hogy nem illik a darabba, vagy éppen az adott előadónak nincs akkora hangterjedelme. Ilyenkor jönnek a kompromisszumok. Élvezem, jó végigkísérni egy-egy dalt a színpadig. Volt rá példa, hogy a helyi járaton a színházból éppen hazafelé tartó kisdiákok énekelték az egyik mesedarab fináléját. Jól esett.

Azért kívülről valószínűleg idegesítő lehet végigkísérni a folyamatot. A párom órákig hallgat egyetlen dalt, ami percről percre formálódik ugyan, de igazából egy végtelen ismétlésnek tűnik. Ő előbb tanulja meg a szöveget, mint én. És ha ez nem lenne elég, a  hangszerelés után fel kell énekelnem a dalt, hogy a színészek meg tudják tanulni. Sok dolog van, amit nem osztanék meg nyilvánosan senkivel. Az egyik ilyen, amint énekelem rekedt kakas hangon a "Kukurikú, de szomorú" című dalt.

A díszlettervezés is különleges feladat. Be kell valljam, ezek a munkák a vidéki színházak szűkös költségvetése miatt landolnak sokszor nálam. Ez egy külön szakma, nálam sokkal tehetségesebb díszlettervezők dolgoznak hazánkban. Ebben az esetben próbálom a legjobbat kihozni egy bizonyos keretből, ami elég idegtépő vállalkozás. Ez valóban a kompromisszumokról szól az utolsó szögig. Viszont rendszerint elvállalom, mert térben gondolkodni, tervezni nagyon izgalmas dolog.

Mik a terveid 2016-ra?

A sok évnyi karrierépítgetés után végre elmondhatom, megállapodtam. Családapa és férj vagyok. Másfél éves a kisfiam. Vállalkozóként azon munkálkodom, hogy minél több időt tölthessek itthon a családommal. A múlt év megadta nekem azt a lehetőséget, hogy szinte már csak mint illusztrátor dolgozhattam. Szeretnék ezzel foglalkozni a továbbiakban is. Rengeteg ötletem, tervem van ezzel kapcsolatban, sokféle stílusban szeretnék még kalandozni. Nem könnyű ezt megvalósítani, de hiszem, hogy sikerülni fog. És persze várom a Pormanó folytatását...

Ráduly Csaba munkáit elérhetitek a www.barnagrafika.hu oldalon.