2016. január 28., csütörtök

Egy nyomozót kérdeztünk

Egy - a neve elhallgatását kérő - nyomozót faggattunk a bűnszövetkezetekről, és az ezekkel kapcsolatos nyomozásról. 

Felkai Ádám ,,Para körút” c. krimijében egy több évszázados, bérgyilkosokból álló szervezet, a ,,Budapesti Kör” áll a középpontban. Mi történne, ha a valóságban tudomást szerezne a rendőrség egy ilyen társaságról? Hogyan zajlana a nyomozás?

kép forrása: mypuppylove123.wordpress.com
Ez függ a tudomásra jutás módjától. Ez történhet:
a) a konkurenciától
b) egy bűnszervezet egyik tagjától
c) névtelen feljelentőtől/bejelentőtől
d) információ vásárlás útján

Elsősorban titkos információgyűjtés bevezetését alkalmazzuk, amely során először a titkos információkat ellenőrizzük, majd ha ez eredményes, a gyanú alapos, akkor titkos nyomozás következik.

Ezen belül vannak eszközök, melyek bevezetésére 5 év vagy annál súlyosabb büntetési tétellel fenyegetett bűncselekmények elkövetése esetén van lehetőség, mivel alapjogokat érint, sért. Ezek bírói engedélyhez kötöttek, például:
a) telefon lehallgatása
b) figyelés (ebbe beletartozhat a GPS követő fel-/behelyezése a gépkocsira)
c) bűnszervezetbe beépülés
d) postafigyelés (elektronikus is)

Az élet elleni bűncselekmények elkövetőit is szigorúan szankcionálja a Btk., kiemelt bűncselekménynek számít, így a titkos információgyűjtés összes eszköze és módszere alkalmazható. 

kép forrása: playbuzz.com
Előfordult már bérgyilkos szervezet utáni nyomozás Magyarországon?
Igen, volt már ilyen, például a roma gyilkosság elkövetőinek felkutatásakor, bár az nem felelt meg a bűnszervezet kritériumának.

A bűnszervezet három vagy több személyből álló, hosszabb időre szervezett, összehangoltan működő csoport, amelynek célja öt évi, vagy ezt meghaladó szabadságvesztéssel büntetendő szándékos bűncselekmények elkövetése.

Azért fontos a szándékos (egyenes szándék=dolus directus; eshetőleges szándék=dolus eventualis), mert van gondatlan (negligentia=hanyag: az elkövető nem látja előre magatartása lehetséges következményeit, mert elmulasztja a tőle elvárható figyelmet vagy körültekintést, luxuria=tudatos: az elkövető előre látja magatartása következményeinek a lehetőségét, de bízik annak elmaradásában) alakzat is.  

Szóval a bűnszervezethez már jóval magasabb büntetési tétel társul. Az elkövetői alakzat bizonyos bűncselekményeknél minősítő körülmény.
 
kép forrása:  stem-works.com



A Btk. szerint beszélhetünk társas elkövetői alakzatokról. Ezek a
a) társtettesség (ugyanaz a büntetési tétel vonatkozik, mint a tettesre)
b) csoportos elkövetés (legalább három ember vesz részt a bűncselekmény elkövetésében)
c) bűnszövetség, amely akkor létesül, ha legalább két vagy több személy szervezetten követ el bűncselekményeket, vagy ebben megállapodik, és legalább egy bűncselekmény elkövetését megkísérlik, de nem jön létre bűnszervezet.

Kik lehetnek az elkövetők?
Az elkövető is lehet többféle:
1) tettes
a) önálló tettes
b) közvetett tettes
c) társtettes
2) részesek
a.) felbújtó
b.) bűnsegéd:
- fizikai,
- pszichikai

kép forrása: http://slodive.com/inspiration/yakuza-tattoo/
A ,,Budapesti Kör” tagjai állatfejeket formázó maszkokat hordanak. Előfordult-e már hasonló eset, ahol a tagoknak ilyen kelléket (akár ruhadarabot, tetoválást stb.) kellett viselniük?
Nem volt még ilyen eset. Ez a bűnszervezetekre jellemző, amelyeknek tagjai bizonyos tetoválást viselnek. Itthon nem találkoztam ilyennel, csak az amerikai bandaháborús filmekben láttam ilyet. J

A regényben egy szervkereskedő is feltűnik. Ma Magyarországon mennyire súlyos az ehhez köthető eltűnések, elrablások száma?
Nincs erről statisztikai adat, de az eltűnési eseteket Magyarországon nem lehet szervkereskedelemhez kötni.

 A regényben említést tesznek egy tetszhalált okozó méregről. Volt-e már olyan eset, ahol egy bűnöző ilyen trükköket vetett be a megmeneküléséhez?
Nem volt még ilyen eset, csak a kitalált történetekben.

Mennyiben mások a kitalált történetek nyomozásai, mint a valóság?
Van hasonlóság, de a valósághoz képest ezek kicsit túlmisztifikáltak, nyilván a fogyaszthatóságuk miatt.







Akit érdekel a téma, az alábbi angol nyelvű videóban többet megtudhat a helyszínelésről. 





2016. január 25., hétfő

Olvastunk: Para körút

Felkai Ádám írása már az Aranymosás Regénypályázaton felkeltette az érdeklődésemet, és legnagyobb örömömre végül kiadásra is került a mű. Ilyen esetekben azonban mindig van bennem egy kis félsz, mert a várva-várt történetek mégsem tetszenek annyira, mint ahogy azt néhány oldal után gondolnám. Nos, a Para körút nem okozott csalódást, pontosan azt adta, amit ígért: egy humoros krimit. J

Három fő karaktert emelnék ki. Egyikük Fehér Edina, aki vérbeli krimirajongóként profin paranoiássá olvassa magát, és mindenhol bűntényt lát. Csaba Séf Hipnotikus Főzőegyetemén ismerkedik össze Danai Balázzsal, a bizonyítási vágytól hajtott bérgyilkossal. Balázs édesapja, Danai Kristóf, a Budapesti Kör elnevezésű bérgyilkos szervezet feje. A történet tulajdonképpen köréjük szerveződik.

A történetet a leges-legelején kezdem, mert az valami igazán zseniális! Ha létezne egy lista a legjobban eltalált első mondatokról, lehet, hogy a Para körút nem lenne a legelején, de hogy jó helyezést érne el, az biztos. J Az említett mondat igen rövid, ám annál nagyobb a hatása: „Tücsök halott.” Nem tudom, mennyire ostobaság két szó fölött lelkendezni, de számomra ez tényleg fantasztikus felvezetése a regénynek. :D Először is azért, mert jó értelemben vett hatásvadász, és már e két szó arra ösztönzi az embert, hogy tovább olvassa a művet. Elvégre, van egy halottunk, ráadásul fura fedőnévvel, és naná, hogy érdekel, vajon ki lehetett ő. J
Másodszor azért találom nagyszerűnek ezt a kezdést, mert ez a két szó leírja a mű alapkonfliktusát. Tücsök halott, a megölésével Danai Kristófot (Rókát) vádolják. „Családtagot” megölni még a bérgyilkosok között is bűnnek számít, ezért Rókának menekülnie kell, és elsőként fia, Balázs (Prérikutya) lakásán bújik el. Felhívja Balázst, aki éppen Fehér Edinával próbálja kitalálni a hamburgerekben található hús származási helyét. Balázs úgy ítéli meg, apja rosszul érzi magát, ezért megkéri az egyébként nővérként dolgozó Edinát, hogy tartson vele. Ez meg is történik. Kristóf egy rájuk szegezett pisztollyal várja őket, megfenyegeti a fiát, hogy segítsen neki menekülni, Edina pedig a túsza lesz. Édes hármasban elindulnak, hogy Kristóf tervét véghezvigyék.

A történet legnagyobb erőssége, hogy bár számos vicces, már-már abszurd jelent fordul meg benne, mégis van annyira komoly, hogy valóságosnak érezzük. Ez az egyveleg nem lesz nevetséges, szép, és nagyon is élvezhető elegyet alkot. Úgy lesz hihetetlenül poénos, hogy közben teljesen komolyan veszi önmagát.

A regényben finoman, egészen konkrétan pedig egyetlen alkalommal jelenik meg a szegény nővér és a gazdag bűnözők közötti különbség. Szuper, hogy benne van, bólogatunk rajta, hogy persze, ez már csak így működik – de nem lesz belőle harsány kinyilatkozás, világmegváltó mondanivaló. Ez, szerintem, tökéletesen beleillik a regény koncepciójába. Benne van, hisz egyébként is a rideg valóságról szól, de nem annyira, hogy a végén valami filozófikus, esetleg drámai konklúziót vonhassunk le a megjelenéséből, ami nem vágja tönkre a humoros vonulatot.

Csak érdekességképpen jegyzem meg, hogy a történeten végigvonuló motívum a meztelenség, aminek vagy van valami mondanivalója, vagy nincs, de ismét csak azt tudom mondani, hogy remekül eltalált alkotóeleme a műnek. :D

Egyetlen dolog volt benne, ami nem tetszett: az, hogy Edina kevés szerepet kapott. (Oké, nem gondoltam volna, hogy valaha hiányolni fogok egy női karaktert, de néha előfordul, hogy sikerül őket NEM idegesítőre megírni. J) Legalábbis a megjelenése után (ez a második fejezetben történik) én arra számítottam, valahogy több haszna lesz a megfigyelőképességének, vagy úgy általában nagyobb lesz rajta a hangsúly.


Nálam telitalálat volt ez a könyv, pontosan azért, amit az elején említettem: azt kaptam, amire az első néhány oldal után számítottam (kivéve Edina szerepét, de emiatt nem lett rosszabb a regény). Van benne akció és rejtély, ami a megfelelő módon lett kifejtve, vagy éppen nem-kifejtve a történetben. Szóval aki szeretne sokat nevetni és izgulni, egy pillanatig se habozzon, a Para körút tökéletes választás. ;) 


-S.Melinda-

2016. január 16., szombat

Kérdeztünk: Ráduly Csaba

2014-ben egy meseíró pályázat Facebook oldalát bömgésztem, amikor Ráduly Csaba illusztrációiba botlottam. Rögtön beletettem egy képzeletbeli ,,szeretném, ha egyszer nekem illusztrálna” fiókba, majd nem foglalkoztam vele többet. A pormanó éppen megjelenésre várt, és a kiadó egyik illusztrátora készítette volna a rajzokat. A könyv viszont nem jelent meg 2014. decemberében, hanem egy évet csúszott.
Minden rosszban van valami jó – tartja a mondás. A pormanó kiadása az egyik legjobb bizonyíték erre: igaz, egy évvel később jelent meg a könyv, de nem más illusztrálta, mint az a Ráduly Csaba, akire egy évvel ezelőtt bukkantam. Akik látták már a könyvet, egyetértenek: megérte várni rá. Remélem, ő is így gondolja a rengeteg éjszakázás után. 
Most Csabával készítettünk egy interjút, amelyből kiderül, hogy fér meg a mindennapjaiban az illusztrálás, a webdesign, a díszlettervezés, a zeneszerzés és a jazz.

Dekoratőr, számítógépes grafikus, kiadványszerkesztő, illusztrátor, zeneszerző, bárzongorista… Mindezekkel foglalkozol, de van-e olyan közülük, amelyiket igazi szakmádnak, hivatásodnak tekintesz?

Jó kérdés. Nehéz rá egyértelmű választ adnom. Azon szerencsések közé tartozom, akik azzal foglalkozhatnak, ami a hobbijuk.

Végzettségem szerint dekoratőr és kirakatrendező vagyok. Az iskola elvégzése óta kisebb megszakításokkal, de ebben a szakmában dolgoztam. 15 évvel ezelőtt még belekóstolhattam a dekorációs műhelyek mára már régimódinak nevezhető szépségeibe, gondolok itt a kézzel vágott feliratokra, azokra az időkre, amikor egy cégtábla elkészítése még igen nagy feladat volt. Azóta teljesen megváltozott a szakma, felváltották az ollót a vágógépek, a számítógépes tervezés felgyorsította a munkafolyamatokat. Viszont ezt nem bántam.  Ma egy dekoratőr feladatai közt már mindennapos a kiadványszerkesztés, az arculattervezés és ezek igen közel állnak a szívemhez. De ahogy a kérdésből már kiderült, nem elégít ki teljesen ez a fajta munka.

Az életem része volt mindig a zene, a zongorázás. Sokáig csak a magam szórakoztatására játszottam, tanultam. Viszont valahogy megtaláltak azok a lehetőségek, amiket kár lett volna nem kihasználni.
Persze mindezek mellett folyamatosan munkálkodtam, készültem arra, hogy illusztrátor lehessek. Régóta nagy vágyam volt mesekönyveket illusztrálni, és most beérni látszik a befektetett munka, a tanulás. Ez most egyre inkább előtérbe kerül az életemben.

Ebben az évben több meséhez készítettél illusztrációkat, többek között Csukás István ,,Mirr-Murr, a kandúr” című történetéhez is. Milyen érzés volt az ő kötetét elkészíteni?

Minden elkészült és készülőben lévő mesekönyvre ugyanolyan büszke vagyok, köztük a Mirr-Murr kalandjaira is. Persze most hazudtam. Melyik illusztrátor ne érezné különleges megtiszteltetésnek ezt a feladatot. Féltem, mikor megkérdezte a kiadó, hogy vállalom-e, de nem gondolkodtam sokat. Nagyon nehéz volt eljutni az első véglegesnek tekinthető rajzig. Az ember fejében él még a kép a cicáról, a csacsiról, a fakult színekről és a bábok esetlen mozgásáról. Ezt nem könnyű nem figyelembe venni. És persze az egyetlen instrukció, amit kaptam, az volt, hogy maradjon meg a hangulata az egész mesének, viszont öltöztessem új köntösbe a Kiscsacsi kalandjait. Sok terv került a szemeteskosárba. Gondot okozott megtalálni azt a színvilágot, azt a stílust, amivel hű maradhattam az eredeti mesefigurákhoz úgy, hogy közben a Mirr-Murr kitűnjön a sok színes mesekönyv közül a polcokon. De látva a kész könyvet, azt hiszem, sikerült. Remélem, egyszer személyesen is találkozhatom Csukás Istvánnal, nagyon kíváncsi lennék, mit gondol az új kiadásról.

Volt olyan illusztráció a munkáid során, amelynek a megrajzolása kihívást jelentett?

Minden mesekönyv kihívás. E nélkül nem is élvezném. A mesevilágban végtelen a lehetőség, és pont ez nehezíti meg annyira az alkotás folyamatát. Nem létező lényeket formálni, sosem volt hálószobákat bútorozni nagyon izgalmas dolog.
Legutóbb egy olyan figura okozott fejtörést, aki egy gonosz, kövér kis manó. Olyasvalakit, akitől félnek a gyerekek, egy 7 éves korosztálynak szóló könyvbe nem lehet rajzolni. Valamennyire szerethetőnek kell maradnia. Ezt például nehéz ábrázolni. A legkisebb tollvonás elég, hogy egy karakter jó, vagy rossz legyen. De már megcsíptem...

Milyen technikákat alkalmazol az illusztrációk elkészítésénél?

Kezdetben kizárólag kézzel rajzolt illusztrációkat készítettem. De mindig gondot jelentett, hogy hiába készül el a vázlat (amit persze a kiadóval jóvá is kell hagyatni), a kidolgozás alatt születnek a legjobb ötleteim. Ezzel ugyan jól megnehezítem a kiadóvezetők dolgát, hiszen a végleges könyv a munka végéhez közeledve néha már köszönőviszonyban sincs az elfogadott karakterekkel, vázlatokkal. Ez a kézi rajznál igazi kínszenvedés volt, hiszen gyakran újra kellett kezdeni az elejétől mindent. Ez nem volt járható út számomra. Így új utakat kezdtem keresni.

Kihasználva a technika adta lehetőségeket, ma már digitálisan készítem a rajzokat. Ez annyit jelent, hogy van egy monitorom a számítógépre csatlakoztatva, amire egy speciális tollal rajzolhatok. Technikailag nem különbözik attól, mint ahogyan a papírra rajzol az ember, csak itt a rajz egyből a gépbe kerül. Az előnye az, hogy át tudok rajzolni bármit, amit később javítani szeretnék, cserélhetek szereplőket, háttereket. Ha előrelátó az ember, és külön rétegekre (úgynevezett Layer-ekre) rajzol mindent, ha baj van, könnyebben megoldhatja azt. Élénkebb színeket, aprólékosabb részleteket tudok kivitelezni. Nem is beszélve arról, hogy az embernek szinte minden művészi eszköze megadatik ezáltal. Rajzolhatok ceruzával, szénnel, festhetek olajjal, és sorolhatnám. A mai grafikai programok lehetőséget adnak az alkotónak a legnagyobb szabadságra. Azt azért fontosnak tartom kiemelni, hogy mindez semmit nem ér, ha az illusztrátor nem képes ezeket a dolgokat a valóságban kézzel is megvalósítani. A számítógép csak időt takarít meg, de nem rajzol helyettem.

Mit szeretsz jobban: ha szabad kezet kapsz vagy ha az író és a kiadó támpontokat ad az illusztráláshoz?

Szeretném azt mondani, hogy a teljes szabadságnál nincs jobb. De még sokat kell tanulnom ahhoz, hogy ezt kijelenthessem. Be kell ismernem, hogy nem értek mindenhez. Vannak elképzeléseim, ötleteim, de ezek nem mindig jók. Elfogadom azokat a tanácsokat, amiket a megfelelő embertől kapok Az írónak biztosan van egy kép a fejében a mesevilágáról, hiszen ő teremtette. Szeretem, ha ezt megosztja velem, mert ez szerintem fontos. Persze a kiadóvezető általában az a személy, aki látja azokat a dolgokat, amiktől sikeres lehet egy könyv. Tudja, ki a célközönség, tudja az aktuális trendeket, amiktől persze minden illusztrátor szeretne elrugaszkodni, de ki kell mondani, hogy ez üzlet. Hiába gondolom sokszor, hogy az én ötleteim jobbak, amíg pénzről és nem öncélú művészetről van szó, szeretem, ha támpontokat kapok.

A digitális rajzokon, a vektorgrafikán át többféle technikát is alkalmazol. Melyek állnak igazán
közel hozzád?

Tanulmányaim során sokféle technikát megismerhettem. Jó tanáraim voltak, akik mindig próbáltak kimozdítani a komfortzónámból. Ezt akkoriban még nem értékeltem, de ma már nagy hasznát veszem annak a tudásnak, amit kaptam.

Mindig a grafika, a ceruzarajz állt a legközelebb hozzám. Imádtam tanulmányrajzokat készíteni. A színeket nagyon sokáig nem szerettem használni, festeni, pasztellt használni szinte kínszenvedés volt. Ha csak pusztán az alkotásról van szó, arról, hogy a saját örömömre rajzoljak valamit, a mai napig a grafitceruzáimhoz nyúlok. Azt persze most illúziórombolónak tartanám, ha elmondanám, mikor is volt utoljára a kezemben "csak úgy" ceruza...

Viszont a munkáim során nagyon sok olyan feladattal kellett szembesülnöm, amik ráébresztettek, hogy sokoldalúnak kell lennem, másként nagyon beszűkülnek a lehetőségeim. Gondolok itt a vektorgrafikára, a digitális rajzolásra. Van, hogy mesekönyv illusztrációként vektoros látványvilágot szeretnének látni a megrendelők. Ez az a technika – ha leegyszerűsíthetem ennyire – amit a mai divatos reklámfilm animációkban és tömeggyártásban készült rajzfilmekben láthatunk. De korántsem egyszerű a dolog megvalósítása, már ha szépet szeretnénk kihozni belőle. Egész más gondolkodásmódot követel az alkotótól.

A szobrászkodásba is belekóstoltál, ám ez végül félbemaradt. Mit gondolsz, később újra nekivágsz?

Ez van, ha az ember mindent szeretne egyszerre. Annyi minden érdekelt fiatalként. Szerettem volna szobrász restaurátor is lenni. Már felnőtt koromban ismerkedtem meg egy helyi szobrászművésszel, és megkértem, hogy tanítson. De rájöttem, hogy már nem szakadhatok ennél többfelé, így ez megmaradt egy szép emléknek. Feleségem azóta is átkoz, mert az egyik elkészült mellszobor kint őrködik az erkélyen, és mi tagadás, elég ijesztő sötétedés után.

Fontos szerepet tölt be életedben a zene, zongorista vagy. Egy időben Németh Annával léptél fel. Melyek a kedvenc zenei irányzataid? Kiknek a dalait játszod szívesen?

Ahogy a beszélgetésünk elején említettem, fontos számomra a zene. Talán érdekes és tanulságos a történet, miszerint 6 éves koromban egy baleset következtében lebénult a bal kezem. Egy bonyolult műtét és hosszú kezelés után azzal engedtek el, hogy ez sajnos végigkíséri majd az életemet, nem fogom tudni használni a kezemet. Annyi tanácsot azért kaptam, hogy próbáljam minél többet mozgásra bírni az ujjaimat. Nagypapám harmonikája addig is piszkálta a fantáziámat, és elkezdtem pötyögni rajta. Aztán kaptam egy kis szintetizátort édesanyámtól. Így kezdődött.

Most, mint zongorista, sok helyen fordulok meg. Játszottam pár évig a Parádsasvári Kastély Szálló bárzongoristájaként, amire nagyon büszke vagyok. Emellett a helyi kávézókban, elegánsabb pubokban is játszottam. Az utóbbi időben Németh Annával van szerencsém együtt zenélni. Ő színésznő a Zenthe Ferenc Színházban, és nem mellesleg egy különleges tehetséggel megáldott énekesnő is.

A bal kezem sajnos azóta is erősen kihívásokkal küzd, de a billentyűkön valahogy jól érzi magát. Nem tudom megmagyarázni, de örülök neki.
A jazz áll a szívemhez a legközelebb. Oscar Peterson az örök példakép. De bárzongoristaként szinte mindent kell játszanom a régi sanzonoktól az operetteken át a könnyűzenéig. Megnyugtató dolog látni, hogy bár lassan eltűnik ez a szakma, azért nagyon sokat, köztük fiatalok is, élvezettel hallgatják ezt a fajta zenét.

Szeretsz improvizálni?

Igen. A bárzongorista műfaj – ahogyan az illusztrálás is – erre épül. Egy végtelen improvizáció. Nincs kész repertoár, nincsenek begyakorolt számok. Vannak emlékeim dalokról, dallamfoszlányok, ritmusok, és ezeket fűzöm egymásba néha szinte követhetetlen módon. Sokszor a dal játszása közben tudatosul bennem, hogy az adott számot sosem játszottam még. Éppen csak odaillett. A hallás utáni játéknak megvannak az előnyei. Kottát sosem tanultam meg olvasni.

Persze, ha kísérni kell az énekest, akkor  ragaszkodnom kell valamihez, de ha a partner kellően profi, ahogy például Anna, akkor élőben, közönség előtt tudunk rögtönözni. Ezt a közönség nagyon szokta szeretni.

A salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház állandó zenei kísérője vagy, zongorakíséretet biztosítasz a ,,Min nevet az ember? című kabaré előadáshoz. Hogy jött ez a  lehetőség?

A Zenthe Ferenc Színház Magyarország talán legfiatalabb színháza. Részese lehettem a megalakulásának, és szinte a kezdetektől a társulat arculattervezője, grafikusa vagyok. Plakátokat, műsorfüzeteket, díszleteket tervezek. Az évek alatt persze kiderült a zenéhez fűződő viszonyom, így először egy mesedarabhoz, a ,,Brémai muzsikusokhoz” kértek fel zeneszerzőnek. Az a darab – több itt készült zenés mesejátékkal együtt – azóta is nagy sikerrel járja az ország színházait. A ,,Min nevet az ember?” című kabaré egész más kihívás volt. Ez egy klasszikus régimódi kabaré, ismert és kevésbé ismert tréfákkal, jelenetekkel és persze sok dallal. Itt jött az ötlet a színház részéről, hogy a színészek élő zongorakísérettel énekeljenek. Ez az előadás is jó pár városban megfordult már az országban. Legközelebb talán Tiszakécskén és Esztergomban láthatja a közönség.

Mennyiben  más ez a feladat, mint bárzongoristaként játszani?

Más, hiszen a korábban említett improvizálásnak, ami annyira jellemzi a játékomat, itt nincs helye. A színészek nagyrészt nem képzett énekesek, így szükségük van arra a biztonságra, hogy mindent úgy zongorázzak, ahogyan gyakoroltuk. Emellett élvezem a színházi közeget. Jó belelátni így kívülállóként. És sok híres színésszel is jó ismeretséget kötöttem az évek alatt.

Ugyanebben a színházban több darab díszlettervezőjeként és zeneszerzőjeként is közreműködsz. Schwajda György ,,Nincs többé iskola” című mesejátékának premierje 2016. január 14-én volt. Hogyan kezdesz neki egy ilyen feladatnak? Milyen kihívásokkal nézel szembe, amikor egy mesedarab díszletét vagy zenéjét tervezed meg?

Nagyon hasonló az egész folyamat egy mesekönyv illusztrálásához. A forgatókönyv elolvasása és a rendezővel történt beszélgetés után jön a magányos alkotói folyamat. Szinte ugyanazt az utat járom végig, amit az illusztrálások folyamán. Vegyük a zeneszerzést. Vázlatokat adok le, igazítok rajtuk a színészek képességei alapján. Sok dal nagyon jól hangzik magában, és a színpadon kiderül, hogy nem illik a darabba, vagy éppen az adott előadónak nincs akkora hangterjedelme. Ilyenkor jönnek a kompromisszumok. Élvezem, jó végigkísérni egy-egy dalt a színpadig. Volt rá példa, hogy a helyi járaton a színházból éppen hazafelé tartó kisdiákok énekelték az egyik mesedarab fináléját. Jól esett.
Azért kívülről valószínűleg idegesítő lehet végigkísérni a folyamatot. A párom órákig hallgat egyetlen dalt, ami percről percre formálódik ugyan, de igazából egy végtelen ismétlésnek tűnik. Ő előbb tanulja meg a szöveget, mint én. És ha ez nem lenne elég, a  hangszerelés után fel kell énekelnem a dalt, hogy a színészek meg tudják tanulni. Sok dolog van, amit nem osztanék meg nyilvánosan senkivel. Az egyik ilyen, amint énekelem rekedt kakas hangon a "Kukurikú, de szomorú" című dalt.

A díszlettervezés is különleges feladat. Be kell valljam, ezek a munkák a vidéki színházak szűkös költségvetése miatt landolnak sokszor nálam. Ez egy külön szakma, nálam sokkal tehetségesebb díszlettervezők dolgoznak hazánkban. Ebben az esetben próbálom a legjobbat kihozni egy bizonyos keretből, ami elég idegtépő vállalkozás. Ez valóban a kompromisszumokról szól az utolsó szögig. Viszont rendszerint elvállalom, mert térben gondolkodni, tervezni nagyon izgalmas dolog.

Mik a terveid 2016-ra?

A sok évnyi karrierépítgetés után végre elmondhatom, megállapodtam. Családapa és férj vagyok. Másfél éves a kisfiam. Vállalkozóként azon munkálkodom, hogy minél több időt tölthessek itthon a családommal. A múlt év megadta nekem azt a lehetőséget, hogy szinte már csak mint illusztrátor dolgozhattam. Szeretnék ezzel foglalkozni a továbbiakban is. Rengeteg ötletem, tervem van ezzel kapcsolatban, sokféle stílusban szeretnék még kalandozni. Nem könnyű ezt megvalósítani, de hiszem, hogy sikerülni fog. És persze várom a Pormanó folytatását...

Ráduly Csaba munkáit elérhetitek a www.barnagrafika.hu oldalon.



2016. január 10., vasárnap

Olvastunk: A pormanó felbukkan

Volt olyan szerencsém, hogy bétaként már jó ideje megismertem Ferenczi Szilvia tavaly decemberben megjelent meséjét. A könyv hátoldalán olvasható információk szerint a történet 5 éves kortól ajánlott felolvasásra, 8 éves kortól önálló olvasásra. Igaz, én felnőttként is nagyon élveztem. :) A hozzáilló, remek illusztrációkkal pedig még élvezetesebb a mese, úgy gondolom, hamar a gyerekek kedvencévé válhat.

A történet főszereplője Vili, aki egyik éjszaka motoszkálást hall az ágya alól. Legnagyobb meglepetésére egy olyan lénnyel ismerkedik össze, akinek még nem hallott a létezéséről: egy pormanóval. Hamarosan kiderül, hogy nem is csak ez a kis, szürke pamacs az egyetlen furcsa lény a házban. A pormanó pedig egy nap bajba kerül: elvész az iskola épületében…

A tisztaságtól írtózó, szeleburdi pormanón kívül találkozhatunk a szégyenlős kéményseprűvel, aki kizárólag fejjel lefelé tud olvasni, vagy a talpraesett ereszlakóval, aki lasszója segítségével nehézség nélkül küzdi le a magasságot. Ők hárman ártalmatlan lények, ám Vili barátja, Zsolti, egy jóval kellemetlenebb kis alakot is ismer, akiről Kinga, az egyik osztálytársuk is tud.

Azon kívül, hogy a mese szórakoztató, izgalmas és vicces is, olyan dolgokra hívja fel a figyelmet, méghozzá cseppet sem erőltetett vagy didaktikus módon, ami minden korosztálynak fontos érték (vagy annak kellene, hogy legyen.) Ilyen például a felelősségérzet: ha van egy barátod, egy háziállatod (esetleg manód :)), gondoskodnod kell róla. Azonkívül, hogy a barátság fontos szerepet játszik a történetben (ember és ember, ember és manó, manó és manó között), ennél jóval többet is megmutat. Azt, hogy nem kell egyedül szembenézni a problémákkal. Azt hiszem, ez ma, amikor másról sem hallani, mint hogy mennyire jellemző a korunkra az elmagányosodás, a lehető legfontosabb „tanítás”. Vili, még ha először kicsit aggódik is, de beavatja Zsoltit a titokba a manókról, és az ereszlakó segítségét is szívesen elfogadja.

Az illusztrációkat Ráduly Csaba készítette. Azt hiszem, sikerült eltalálnia a szereplők személyiségét, egy-egy jelenet hangulatát, így a rajzok tökéletes kiegészítései a történetnek.

Én bátran ajánlom a mesét minden olvasni tudó gyereknek, felolvasásra még fiatalabbaknak is, mert biztos, hogy élvezni fogják. Ahogy a gyermeklelkű felnőttek is. :)


Ha szeretnétek beleolvasni a kötetbe, a kiadó oldalán megtehetitek.

Az írónő oldalán pedig kimaradt jeleneteket találhattok, ezeket itt éritek el:
http://szilviaferenczi.blogspot.hu 


-S.Melinda-

2016. január 4., hétfő

Olvastunk: Időtlenségbe zárva

Ha néhány mondatban szeretném összegezni A. G. Hawk antológiáját, annyit tudnék mondani, hogy minden történet magával ragadott, és az izgalom gyakran nem engedte, hogy befejezzem az olvasást. :) Ugyanakkor néhány történetnél azt éreztem, mintha inkább egyfajta kísérletezés lett volna. Többször visszatérő motívum a térben és időben való ugrálás, aminek én kifejezetten örültem, bár néha ettől kicsit kusza lett az adott történet. Egyes írások túlírtnak tűntek számomra, és ezek vagy egy rövidebb írásban „üthettek” volna nagyot, vagy kisregényben, regényben teljesedhettek volna ki igazán.
Most pedig nézzük meg külön-külön a novellákat. :)  

Ez is a te műved:
Remek indító története ez a kötetnek. :) Főszereplője egy Őrző, aki nem engedheti, hogy olyan lélek kerüljön a világba, ami nem oda való. A férfi elindul teljesíteni egy rábízott feladatot. Ám hamarosan rájön, hogy talán egészen mást kellett volna tennie. A mű végig nagyon izgalmas és fenntartja az érdeklődést – az utolsó „jelenet” csattanója pedig igazán kiváló.

A Mágia királynője:
A történetnek van egyfajta kerete: a Mágia királynőjénél kezdődik, és ott is ér véget. A kettő között népmesei elemekkel teletűzdelt történetet olvashatunk. Ezt a „töltelékrészt” is ketté lehet választani. Az elsőben a fiatal, majd ifjú Istvánkáé a főszerep, aki, miután tudomást szerez egy bizonyos átokról, megpróbálja megtörni azt. Itt számtalanszor ismétlődnek az események, ami valójában egyfajta elvarázsolt hangulatot teremt, ám érzésem szerint egy kicsit kevesebbet is kaphattunk volna belőle. A következő „részben” már a felnőtt István életét követhetjük nyomon, aki megpróbálja megkeresni a lányt, akivel évekkel korábban találkozott. Bár önmagában mind a kettő érdekes, nekem az volt az érzésem, mintha a kettő nem egymásnak a folytatása lett volna, nem éreztem egységesnek a művet. Ennél az írásnál éreztem először azt, hogy egy kicsit túlírt.

Gyilkosok közt egyedül:
Ez viszont az első „képtelen vagyok letenni” mű volt a kötetben. :) Talán éppen ezért húzott fel annyira, hogy az egészet áthatja egyfajta „sok hűhó semmiért” hangulat. Mintha ez a sok oldal egyetlen célból született volna: hogy a végére oda lehessen biggyeszteni egy a szerző által írt verset (ami egyébként önmagában is kiválóan megállja a helyét). Ezen kívül számos indokolatlan mesélés is előfordul a történetben, olyan információk, mozzanatok, amiket felesleges volt részletezni. Érdekes, hogy ez abszolút illik a „sok hűhó semmiért” végkifejletbe. :D Nem tudom, mennyire volt szándékos ez a szerző részéről, mindenesetre jól eltalálta, a végeredményt illetően azonban vannak kétségeim.
Ez a történet felépítését tekintve a A Mágia királynőjére hajaz. Két részre tudom bontani, és mintha a kettő más-más történethez tartozna. Az elsőben egy testőrnek meggyűlik a baja bizonyos Árnyszolgákkal. A másodikban a testőr menekül, és csak egészen mellékesen jelennek meg az Árnyszolgák és mesterük.

Időtlenségbe zárva:
Nos, ez a történet a Kedvencem/a. :) Ez egy remek, összeszedett sci-fi történet, mindenféle kuszaság nélkül. De nem ezért imádom, hanem mert az egész mű az életről és a halálról szőtt különös gondolatokból áll, érdekes feltevésekkel. Többet erről nem is írnék, ezt el kell olvasni! :)

Egy mágus utazása:
A történet alapvetően érdekes és könnyen olvastatta magát, mégis valahogy össze-visszának tűnik. Talán csak azért, mert ebben is folyamatosan mozgunk térben és időben. Ez önmagában természetesen nem baj, mégis úgy éreztem, túl sok ez a mozgás, a felbukkanó és semmibe tűnő (vagy legalábbis annak látszó) gondolat.
A történet egy mágusról szól, aki az álmodás segítségével tud az időben utazni.

Összeolvadás:
Ez egy sci-fi regény részlete, méghozzá egy igen izgalmas regényé. Jó ötlet volt beletenni a kötetben, nehezen hiszem, hogy bárki, aki itt elolvassa, nem lesz kíváncsi a folytatásra.

Rossz álom csupán:
És itt a Kedvenc/b. :) Azt hiszem, ez lett a kötet legösszeszedettebb írása. Míg az Időtlenség zárvát az érdekes gondolatok miatt nem tudtam letenni, ezt azért, mert rettenetesen kíváncsi voltam a végkifejletre. Egy pszichiáter, annak új páciense és az őt kísértő álmok állnak a középpontban.

Igaz, hogy némely művel kapcsolatban elég sok negatívat írtam, de egyiket sem nevezném rossz történetnek, hanem inkább tényleg afféle szárnypróbálgatásnak, ahol a határok feszegetésén és a képességek kipróbálásán van a hangsúly. Én mindenkinek ajánlanám ezt a kötetet, aki komoly témákkal teli olvasnivalóra vágyik. :)


 Az antológiát az alábbi linken tudjátok letölteni, teljesen ingyen és legálisan. :)


A kötetről Ferenczi Szilvi is írt értékelést, az alábbi linkeken ezt el tudjátok olvasni: